DÜRCKHEIM: A NYUGALOM JAPÁN KULTUSZA
A ken és a zen azonossága
A ken vagy kard a japán császári ház három szent örökségének egyike. A kendo (a kard útja) lényege abban áll, hogy eljussunk szent jelentésének megértéséhez. Takuan, a zen-mester volt az, aki az Edo-kor elején a kendót a zen szemszögéből kezdte magyarázni. Ez volt az az időszak, amikor a kendo igazi szelleme összezavarodott, és széles körben félreértetté vált.
* * *
Takuan igazi célja azt volt, hogy megmagyarázza, miért képtelen sok kenkaku (kardvívó) bármilyen tudást szerezni a ken igazi természetéről. Takuan ezt annak tulajdonította, hogy az emberek személyiségük önző vágyainak szorításában élnek. Valójában a kendo nem más, mint az a fegyelem, amellyel az ember megszabadítja magát a személyiség uralmától. A háborús korszak hatása alatt a kendo a brutális erő eszközévé vált, és igazi szellemét ennek megfelelően félreértették. Takuan érdeme volt, hogy a kard lelkét még egyszer megvilágította.
* * *
E gondolat alapértelme az, hogy a ken és a zen egy és ugyanaz. Mit jelent ez? Néhányan a józan ész alapján valahogy így próbálják értelmezni: "A kendoban (a kard útján) és a zendóban (a zen útján) sok a közös dolog." Csak egy kezdő gondolná ezt. Azonosságuk valódi értelme egészen más. Egy olyan ember, aki valóban érti a kent - nemcsak a zent fogja fel, hanem az ég és föld hatalmas törvényét -, az az egész világegyetemet kendonak tekinti, és nem másnak. Megfordítva pedig a ken és a jelenségvilág nem más, mint hullámok a zen óceánján. Hogy még nyomatékosabban fejezzük ki magunkat, azt mondhatjuk, hogy a ken és a zen azonossága egy síkság, amelyen egyikük sem létezik többé, de ahol nem találunk semmit mást az egész világegyetemben, ami nem ken és nem zen. A Rinzai-zen legszigorúbb szektájában, az Okabu szektában ott van például a könyörtelen szanzjubo, a harminc botütés, amelyet a zazen gyakorlás során a kezdő kap időről időre figyelmeztetésként vagy büntetésként a felügyelő paptól. Ez egy ken-embernek, aki felfogta a ken jelentését, nem más, mint a ken, amely villámként csap le az égből az ellenfél fejére. A szanzjubo a kard tanítványainak kijelölt gyakorló helyen, a kendódzsóban is megtalálható. A zen-ember, aki hasonló szintet ért el, a legyőzetésnek ezt a gyors formáját látja a dódzsóban (a kard tanítványainak gyakorló helyén), és hasonlóképpen tekint erre, mint a szanzjubora, amely alkalmat adhat a felébredésre (szatori).